Az Antall-kormány minisztere
Mádl Ferenc művelődési és közoktatási miniszter az irodájában (Sepsy-Kovács Éva hozzájárulásával)
Egyáltalán nem ismert, de Mádl Ferenc már 1988-as akadémiai székfoglaló beszédében – egyik legfontosabb példaképe, Széchenyi István gondolatainak felelevenítésével – a nyugat-európai kapcsolatok erősítése és a rendszerváltozás szükségessége mellett érvelt. Állásfoglalása ekkor még a tudomány képviselőinek szólt, nem sokkal később azonban egyértelműen elkötelezte magát a változáspárti politikai erők támogatása mellett. “Lábhoz tett fegyverrel várta, hogy megszólítsák” – idézte fel egy ekkori megjegyzését közeli barátja és tanártársa, Martonyi János. Ez hamarosan meg is történt, és 1990-ben Antall József kormányának tagjaként megkezdhette közéleti pályafutását.
Mádl Ferenc az Antall-házaspárral (a Mádl család tulajdonában, Mádl András hozzájárulásával)
1990-től 1993 elejéig – tárca nélküli miniszterként – elsősorban tudománypolitikával és privatizációval foglalkozott, de egy ideig ő vezette a Bős-Nagymarosi Vízlépcsővel kapcsolatos tárgyalásokat is. Rövid idő alatt Antall egyik közeli bizalmasává vált, aki 1993 elején egy kormányátalakítás során a művelődési és közoktatási minisztériumot bízta rá. A két Eötvös, József és Loránd székébe ülve Mádl fő feladatának az új intézményrendszer működését biztosító jogi alapok lerakását tekintette. Több évtizedes kodifikációs tapasztalatának köszönhetően a legfontosabb ágazati törvények (közoktatási, felsőoktatási, akadémiai) és rendeletek megalkotása, illetve előkészítése az ő nevéhez köthető. Bár korábban több nehéz területen is kiválóan helytállt, a rendelkezésre álló források alapján egyértelműnek tűnik, hogy a politikus Mádl legnagyobb sikereit kultuszminiszterként érte el.